Beatsteaks (D)

Július 25., (péntek) 21:00 - Viva színpad
Sokaknak már nem kell bemutatni Németország legviccesebb, legstílusosabb és legnépszerűbb punkrockereit. A korábban inkább csak az egyetemi rádiók és a kisebb klubok kedvenceként ismert együttes Smack Smash című negyedik nagylemezével és olyan fülbemászó slágerekkel, mint a Hand In Hand vagy az I Don't Care As Long As You Sing kilenc év kemény munka után hazája egyik legtöbbet ünnepelt zenekarává vált.


Beatsteaks - Cut Off the Top

A lemez még megjelenésének évében arany státuszt ért el, és a Legjobb német előadónak járó MTV-díjat is megkaparintották. Mindezt úgy, hogy angolul énekelnek - és azért ez Németországban sem olyan egyszerű.

Persze az előzmények sem voltak elkeserítőek. Az öt berlini főiskolás 1995-ben alapította a zenekart, majd egy négysávos magnóval felvett demoval indulnak a berlini „Battle of the Bands" tehetségkutató versenyen. A nyereményük nem volt más, mint egy fellépési lehetőség az újjáalakult Sex Pistols előtt, Berlinben. Első lemezük, a 48/49 egy kis független kiadónál jelent meg, a következő, a Launched viszont már az Epitaph-nál. A harmadiknak kijött Living Targets album révén részt vehetnek a Warped Tour európai állomásain, a Toten Hosen és a Pennywise társaságában, de az Egyesült Államokban zajló Deconstruction Tour sem marad ki.

 

Ezek után már nem annyira meglepő, hogy a nagyobb kiadók is érdeklődnek, melynek eredményeképpen leszerződnek a Warnerrel. A 2004-es Smack Smash még nem, de az idén nyár elején megjelent .Limbo Messiah már Magyarországon is terjesztésre kerül. A .Limbo Messiah talán még bolondosabb, változatosabb és spontánabb, mint a „zenebohócok" élőben - az energikus As I Please és a Jane Became Insane mellett olyan dalokat írt a zenekar, mint a kissé soulos beütésű, fejhangon énekelt She Was Great, a britpopos Meantime vagy az elektronikával kacérkodó Cut Off The Top.

További képek:

 

További videók:


Beatsteaks - Hand in Hand

 


Beatsteaks - I don't care as long as you sing